Vasárnap leadtam egy újabb könyvem kéziratát, és ilyenkor van egy kis szusszanásni időm, vagy legalábbis azzal áltatom magam. Sokáig nem sikerül, mert beúsznak a tudatomba az elmaradt dolgaim, és háborgatnak. No, de annyira azért nem hagyom magam, ma is két órát túráztam a botjaimmal, igen erőteljes tempóval.

A legnagyobb újság azonban nem ez, hanem hogy lett egy kiscicánk. Mimi a neve, jó, tudom, nem valami nagy kreativitásra vall, de ezt adták neki a gyerekek, miután szegény már egy hete csak névtelenül pisilt bele az amőba fotelba. Voltak sokkal jobb névötletek is, naponta száz, a jó ég tudja, végül miért ez lett a befutó. A cicus nagyon drága, majd teszek fel ide fotót róla. Leginkább alszik, és néha úgy viselkedik, mintha rakéta lenne a popsijában, 200 km-es sebességgel cikázik a lakásban.

Aztán még akartam írni egy helyről, amit úgy fedeztem fel, hogy mentem interjút készíteni a Nagybányai útra, és előbb értem oda, az illető meg telefonált, hogy ő meg ezzel szemben késve ér haza, úgyhogy keletkezett elherdálni való időm. Hát ahogy ott téblábolok, látom ám, hogy a házak között kezdődik egy erdei ösvény. Utólag direkte megnéztem, hogy a Nagybányai úton hány számnál kezdődik, hogy el tudjam mondani mindenkinek, aki szeretne egy picit kirándulni és csodát látni. Tehát: a 60-as háznál kell meglelni az erdei ösvényt. No, de én akkor még mit sem sejtve bandukoltam, bandukoltam, és nem tudtam a csodáról. Láttam ugyan, hogy ki van írva, hova megyek: Apáthy szikla, de nem tudtam, mit is jelent ez. No, megtudtam. Megtaláltam a sziklát, ahonnan a lábam előtt hevert egy olyan panoráma, ami nem terem minden utcasarkon. Pedig én aztán el vagyok kényeztetve, mert az én erkélyem előtt sem semmi látvány van, no de amit itt láttam! Mondjuk az talán elmondja, hogy milyen volt, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy elfelejtettem lélegezni. Aztán mentem tovább, és eljutottam egy olyan sziklához, ami olyan volt, mint egy barlang, vagy inkább viadukt, mert át lehetett mászni alatta, persze nem könnyen, kellett némi akrobatikus képesség, de végül is sikerült a túloldalra felkapaszkodnom. Az az érdekes, hogy kirándulni lehet a városban, azt hinné legalábbis az ember, hogy bent van a városban, és aztán egyszer csak egy óvatlan pillanatban egy vadregényes vidéken találja magát.

Hát szó, mi szó, igen hálás voltam az illetőnek a késéséért.