Mint egy elégedett macska

2011. március 12. 11.15

Mint az látható, mérséklődött a blogírási kedvem - mi több, azon töröm a fejem, abba is hagyom. De amíg nem hagyom abba, addig megírom, mi volt-van velem mostanság.
Hát nem is tudom. Mérséklődött a hajtás, a stressz, újra visszazökkenhettem a magam jó kis életébe, újra olvasok sokat, meg újra gyalogolok. Az olvasással kapcsolatban: éppen megfigyeltem, micsoda intenzív életérzés, amikor este bebújok egy jó könyvvel az ágyba és felcsendül valami jó kis dallam, amit bebújás előtt betettem a lejátszóba. Mint valami elégedett macska - ők a legnagyobb életművészek - mosolyogva kinyitom a könyvet, és hagyom, hogy elárasszon a zenei és az olvasásélmény együttes hatásából keletkező felpezsdülés, és a bizonyosság: az élet szép! Vagy mint egy jóllakott kisbaba. Úgy látom, a felnőtteknek ritkán sikerül elérniük a jóllakott csecsemő elégedettségi szintjét, az olyan ritka adomány, amikor az ember boldognak érzi magát. No, nekem ez garantált minden este. Szerintem gyerekkoromból hoztam, mert akkoriban pont ilyen élmény volt az olvasás, sőt még ilyenebb. Volt időszak, amikor hosszú évekre elveszítettem ezt - amikor a vállalkozásunk és a férj oldalán másképpen adagoltam magamnak az örömöket. De visszataláltam, az a lényeg.
Nem mindig olvasok, néha fejhallgatóval zenét hallgatok, akkor csak a zenére koncentrálok - az meg egy másfajta intenzitású élmény. Csak harc van a fejhallgatóért, mert Benjámin mindig ellopja tőlem.

Ezek a jó dolgok, meg sok más is, de persze vannak kevésbé jók is. Rájöttem, hogy túl sokat önkénteskedem. Például a minap azt vettem észre, a naptáramban hat előadás van - köztük két egész napos tréning, és egyikért sem kapok egy árva garast sem. Ezek mind szép felkérések, és én mindig örömmel mondok igent - no de most eltöprengtem, hogy biztos-e, hogy ennyi igent kell mondanom? Hát nem, előbb meg kell néznem, mi az, ami iránt elkötelezettséget érzek. És éppen ettől is lett, hogy mérséklődött a hajtás és a stressz.

Arra igyekszem figyelni, hogy ne éljek az átmeneti helyzetek csapdájában, amikor azt mondom, most még ezért nem élem az életem, mert kicsik a gyerekek, most még azért nem, mert meg kell teremtenem az egzisztenciámat, most még akármi... és eltelik az életem. Vagy meghalok szívinfarktusban még ma - és nem jött el a holnap, amikor azt reméltem, lazábban élek, úgy hogy arányban van a tevékenység a pihenéssel. Éppen ezért, most nem vetettem bele magam egy új könyv írásába, tartok egy kis szünetet, így is éppen elég az egyéb elfoglaltságom. Most például főzni fogok. Ha valaki többre kíváncsi, vegye meg a most megjelent Sikeres nők című magazint, három oldalon keresztül ott virítok - szövegben és fotóban.

 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <img> <object><p><div><br><br /><table><tr><td>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy te egy emberi látogató vagy-e, és hogy megakadályozzák az automatizált spamrobotok beírásait..
Image CAPTCHA
Írjad be a karaktereket, amiket a képen lástsz, de a kis és nagybetűk megkülönböztetésére is figyelj.
 
 

Warning: INSERT parancs a 'singersql'@'localhost' felhasznalo szamara nem engedelyezett a 'watchdog' tablaban query: INSERT INTO watchdog (uid, type, message, severity, link, location, referer, hostname, timestamp) VALUES (0, 'php', '<em>INSERT parancs a &amp;#039;singersql&amp;#039;@&amp;#039;localhost&amp;#039; felhasznalo szamara nem engedelyezett a &amp;#039;sessions&amp;#039; tablaban\nquery: INSERT INTO sessions (sid, uid, cache, hostname, session, timestamp) VALUES (&amp;#039;bd7a2b5d5649b21fda584c32b331633d&amp;#039;, 0, 0, &amp;#039;38.107.179.208&amp;#039;, &amp;#039;image_captcha|a:1:{i:1987011597;s:4:\\&amp;quot;AERS\\&amp;quot;;}captcha|a:1:{s:12:\\&amp;quot;comment_form\\&amp;quot;;a:2:{s:32:\\&amp;quot;1730414f2a2333dc2627a74a2a136b89\\&amp;quot;;s:4:\\&amp;quot;AERS\\&amp;quot;;s:7:\\&amp;quot;success\\&amp;quot;;b:0;}}&amp;#039;, 1330004039)</em> - <em> in /web/singer/singer.hu/includes/database.mysql.inc on line 172