Válás és újjászületés szeminárium

A válás a különböző kutatások szerint legalább akkora megrázkódtatás, mint amit egy szeretett hozzátartozónk halála ró ránk. Sőt, bizonyos szempontból nehezebb is, mivel olyan valakit kell elgyászolnunk, aki él.
Az újrakezdés hatalmas feladat. Elgyászolni a múltat, elfogadni benne azt, ami jó volt, felismerni a saját helytelen viselkedésmintáinkat, és elindulni egy új úton, kamatoztatva a krízis által nyújtott tapasztalatokat - ez bizony nem könnyű.

 

Babaelvesztést feldolgozó csoport indul minden ősszel

Babaelvesztés gyászát feldolgozó csoport indul minden év októberében. A csoport a Magyar Hospice Alapítvány keretében, díjtalanul látogatható. A találkozások kéthetente történnek, összesen 12 alkalommal. A csoport olyan hely, ahol nyíltan beszélhetsz az érzéseidről, gondolataidról, hiszen a sorstársak között megértésre és elfogadásra találsz.

 

Egyéni segítségnyújtás

Mentálhigiénés szakemberként, gyásztanácsadóként gyászolóknak nyújtok segítséget, ezen belül szakterületem a korai veszteségek (művi abortusz, spontán vetélés, beteg magzat, kisbaba elvesztése). Nyolcadik éve vezetek gyászcsoportokat a Budapest Hospice Házban, és előadásokat, tréningeket, csoportfoglalkozásokat tartok elsősorban thanatológiai és gyász témakörökben.

 

Boldog öregségre felkészítő csoport

Jelenlegi társadalmunk, kultúránk nem kedvez az öregségnek. Sokkal inkább az a kérdés jelenik meg: Hogyan őrizzük meg a fiatalságunkat?

 
 
 

Warning: INSERT parancs a 'singersql'@'localhost' felhasznalo szamara nem engedelyezett a 'watchdog' tablaban query: INSERT INTO watchdog (uid, type, message, severity, link, location, referer, hostname, timestamp) VALUES (0, 'php', '<em>INSERT parancs a &amp;#039;singersql&amp;#039;@&amp;#039;localhost&amp;#039; felhasznalo szamara nem engedelyezett a &amp;#039;sessions&amp;#039; tablaban\nquery: INSERT INTO sessions (sid, uid, cache, hostname, session, timestamp) VALUES (&amp;#039;fb6d40e9e808e4deb403d758c5f4f44b&amp;#039;, 0, 0, &amp;#039;38.107.179.209&amp;#039;, &amp;#039;&amp;#039;, 1328485725)</em> - <em>/web/singer/singer.hu/includes/database.mysql.inc</em> - <em>172</em>. sor.', 2, '', 'http://www.singer.hu/szolgaltatasaim', '', '38.107.179.209', 1328485725) in /web/singer/singer.hu/includes/database.mysql.inc on line 172